Folytatódik a modenai történelmi-misztikus kalandozás, ezúttal túllépünk a nemlétező városfalakon és ellátogatunk a provinciába (provincia=megye kb. olaszul).
Az Appenninek Modena provinciába eső része számtalan érdekességet tartogat. Itt van mindjárt a környék legmagasabb hegycsúcsa, a Monte Cimone, a maga 2165 méteres tengerszint feletti magasságával. Szó szerint nagy csúcs, hiszen olaszul a monte hegyet jelent, a cima a csúcs, a cimone pedig ennek a nagyító képzős alakja, azaz nagy csúcs. Idén már októberben havazott a hegyekben, most is hó borítja (bár épp eléggé olvad), és volt olyan év, hogy még júniusban is havas volt.
Sestola egy bájos kis városka a Monte Cimone-tól tizenegynéhány kilométerre, sípályával, bámulatos kastéllyal, de a sablonos turisztikai vonzerejéről máskor ejtek szót, most egy környékbeli tóról szeretnék mesélni. Ez nem más, mint a Lago della Ninfa, azaz a Nimfa-tó.
A Lago della Ninfa legendája
Hol volt, hol nem volt, sok-sok évvel ezelőtt élt egy gyönyörűszép nimfa a tó vizében, kinek szeme olyan hideg zöld volt, mint a tó vize. Vadászok, pásztorok és szénégetők rajongtak csodálatos hangjáért, melyen minden áldott nap dalolt a hegyeknek. Szórakoztatta őt, hogy magába bolondítsa ezeket a férfiakat, epekedő és ígéretekkel teli tekintetével áltatta őket; kristályhidat bocsátott feléjük és hívta őket, hogy csatlakozzanak hozzá. Mikor már csak karnyújtásnyi távolságra voltak, kettétörte a hidat, és a férfiak vízbe fúltak
Azonban ez csak egy legenda, hogy a tó tündére ilyen rosszindulatú lett volna. Egy másik legenda szerint mindezt csak a folyók, örvények királya terjesztette el. Történt ugyanis, hogy ez a király beleszeretett egy pásztorlánykába, azonban szerelme nem talált viszonzásra. Ha vele nem lehet boldog, ne legyen az mással se, határozta el. Egy nap felbukkant egy daliás vadász akit magával ragadott a lány szépsége. Hiába terjesztette el a király a lányról, hogy valójában egy gonosz nimfa, a vadász nem hitt neki. Utol akarta érni a lányt, aki szintén belefeledkezett a vadász szerelmetes tekintetébe. Végzetének tudatában újra megalkotta a hidat; a két szerelmes megpróbált találkozni, de mielőtt meg tudták volna ölelni egymást, a király átka miatt kettétört a híd, és mind a ketten a tóba zuhantak és megfulladtak.
A legenda nyomán sokan tanúsítják (többé-kevésbé szavahihetően), hogy tiszta éjszakákon hallani a nimfa panaszkodását, ahogy az ő vadászát keresi a tóparton. Mások viszont úgy tartják, hogy a két felhőcske a tó felszíne fölött nem más, mint a két szerelmes lelke.
Gadella tündére
Még mindig Sestola területén járunk, pontosabban egy Gadella nevű falucskában. Még ma is látható itt két régi vízimalom, a Pagliai és a Sergentino (magyarul: szénaboglya és őrmesterecske, de cukik :) ). Valaha a Dogana és a Prete patakok (magyarul: Vám és Pap, bocs hogy mindent lefordítok, de ezt se lehetett kihagyni) vize hajtotta őket.
Élt valaha két molnár, kiknek munkája nagyon nehéz volt, ezért időseket és gyermekeket fogadtak fel, hogy a lisztet szitálják. Ezek közül a gyermekek közül hét félárva volt és apjuk, hogy könnyebben boldoguljon, újraházasodott. A szomszédasszonyát vette feleségül, aki nagyon gonosz mostohának bizonyult. Egy nap a gyerekek nem tudtak elég lisztet szitálni ahhoz, hogy jó keresetet kapjanak és este, mostohájuktól félve elbújtak egy nagy, kagyló formájú kő mögé. Ez egy tündér lakhelye volt, aki hallva a gyerekek sírását és panaszkodását, nagyon megrendült, fogott egy szitát, és elkezdett helyettük szitálni. Előző este mindig kilopta a gabonaszemeket, és másnapra átszitálta. A gyerekek meglepődtek, hogy immár mindenféle fáradság nélkül be tudják fejezni a munkát. Az elégedett molnárok megháromszorozták a fizetségüket és ez lenyugtatta a mostohát.
Még ma is áll Gadellánál az a kőtömb, amelyben a tündér lakott, és ha a füledet a kagyló alakú nyíláshoz illeszted, távolról hallod a szita ütemes ritmusát, ahogy a tündér fáradhatatlanul rázza.
Oliva legendája
A történet helyszíne Montese, a Monte Belvedere közelében fekvő hegyi község. Lakói, mielőtt Sestola hadai legyőzték volna, elrejtették kincseiket a kastélyban, és az ördög gondaira bízták. Az ördög egy feltétellel egyezett bele: csak egy növénynevet viselő terhes nőért cserébe adja vissza a kincseket.
Véget ért a háború, sokan próbálták meg visszaszerezni a kincset, de senkinek sem sikerült, mígnem a helyiek megtudták, hogy egy Oliva nevű fiatal nő érkezett a férjével együtt Diambriba. Megvárták, hogy a férj távol legyen otthonától, és elrabolták a menyecskét, hogy a kastély romjai közé vigyék. Megejtették a cserét és az ördög elindult Olivával a saját birodalmába, de mikor épp odafele szálltak, a nő szétnyitotta mellkasán az ingjét, felfedve Madonna-szentképét. Az ördög megijedt, és a földre ejtette a fiatalasszonyt. A nő keresztet formázva ért földet.
Ez a történet egy 1778-ban történt valós esethez kötődik, mikor is Mara Oliva Crudelinek, Paolo Lanzi feleségének holttestét két pásztor találta meg az erdőben, szétnyújtott karral, arccal a föld felé, egy szál pendelyben, szűzanyás szentképpel, testén megannyi zúzódással.
A Bucamante-vízesések legendája
Legvégére hagytam a környékbeli kedvenc helyem legendáját. Serramazzonitól néhány kilométerre, ahol a Pó-síkságot jócskán elhagyva már nem annyira dombok, de még nem is túl magas hegyek közt visz az út, van egy eldugott turista útvonal, amit elég nehéz megtalálni. Enyhe emelkedőkön át sok kisebb-nagyobb vízesés mentén eljuthatunk a környék legmagasabb pontjáig.
Ez a helyszíne Titiro, a pásztor és Odina, a nemes hölgy tragikus történetének. A lány szép volt, fiatal, szőke, és szeretett hosszú sétákat tenni az erdőkben szolgálólánya kíséretében. Egyik ilyen sétája alkalmával találkozott Titiróval, a fiatal pásztorral, aki eléggé jóvágású volt. Szerelembe estek egymással, és attól fogva titokban találkoztak, de egy nap az irigy szolgáló mindent elmondott Odina szüleinek, akik ezt hallván a kastélyba zárták lányukat. Odinának azonban sikerült megszöknie és újra együtt lennie Titiróval, de kis idő elteltével meghallották az őket kereső szolgálók hangját a távolból. Megértvén hogy szerelmük véget ért, a Bucamante vízesésbe vetették magukat gyengéd ölelésben, mely az örökkévalóság számára egyesítette őket.
A legközelebbi parkolóból kétfelé ágazik a gyalogösvény, mely a vízesésekhez visz. Az egyik Titiro, a másik pedig Odina nevét viseli.
A történetek forrásai:
www.modentatoday.it
https://www.facebook.com/ModenaDintorni/?fref=ts
